Mivel már rég nem írtam, és az olvasók követelték az újabb epizódot, ezért szorítottam egy kis időt, hogy megírjam a lyoni kiruccanást. Egyrészt tényleg nincs nagyon időm mostanában a csoportmunkák miatt, másrészt pedig kicsit halogattam is, mert ez volt a legjobb hétvége az egész Erasmus alatt, szóval meg akartam magamban érlelni. :)
A történet úgy kezdődik, hogy előző hétvégére elhívott minket Szigivel Adélaide, a francia barátnőnk az otthonába, Lyonba. Sikerült még leszerveznem Krisztivel, az egyik SZISZ-es barátnőmmel, aki a közeli Clermont-ban Erasmusol, hogy csatlakozzon. Adél barátja, Charles is jött látogatóba, valamint 5 gyerekből 4 otthon volt, szóval teltházra számíthattunk. Péntek kora délután indultunk, már az öt órás kocsiút is fenomenális volt, átvágtunk az Alpokon, engem néhány havas hegycsúccsal mindig meg lehet hatni. Amikor átértünk a határon, Adél csak francia számokat rakott be, pl. Noir Désir, Edith Piaf, Amélie zenéje, szóval rögtön elkezdtük felvenni a fílinget.
Estére érkeztünk meg, a család már nagyon várt minket, egy kis aperitif majd egy lyoni specialitás: saucisson brioche, ami nem más mint valami virsli jellegű dologgal töltött kenyér és créme brulée. Rengeteget beszélgettünk kulturális különbségekről, politikáról, énekeltünk magyar és francia népdalokat, egyszerűen zseniális volt az este. Nagyon jól esett az is, hogy bár csak én nem beszéltem franciául, a társalgás többségében angolul zajlott. Amikor mondtam hogy én németet tanultam az angol mellett, az apuka elkezdett hozzám németül beszélni, szóval kész Bábel volt ott. :) Teljesen lehidaltunk a házuktól, nagyon ízlésesen berendezett otthon, mind az öt gyereknek és a szülőknek is megvan a maga tere, de a közös helyiségek is nagyon impozánsak.
Szombaton bejártuk a várost, ami történelmében és kultúrájában valamint gasztronómiájában rendkívül színes, szóval mindenki megtalálta a maga számítását. Lyont két folyó szeli át, és a történelmi városközpont egy domboldalon fekszik, szóval volt egy kis Budapest érzése az embernek. Gyönyörű templomokat láttunk, egyszer eltévedtünk egy dzsungelben, megnéztük a római kori amfiteátrumokat, a városházát, a szépművészeti múzeumot és a művésznegyedet, illetve sok minden mást, ami itt most kimaradt. Este bejött Adél és Charles a városba, beültünk közösen vacsorázni egy bouchon-ba, és itt következett egy elég súlyos több órás gasztrotúra, kinek kisebb, kinek nagyobb felfedezésekkel. :) Én a klasszikus hagymaleves libamáj kombónál nem merészkedtem messzebbre, de mindent körbekóstoltunk, szóval elég jó képet kaptunk a francia konyháról.
Vasárnap pedig gyors reggeli után elmentünk misére, hiszen a család mélyen hívő katolikus. Az otthoni szertartásokhoz képest kevésbé volt formális a mise, sokat énekeltek és a család összes tagja szerepelt valamelyik részben, valamint a Verley szülők szolgáltatták a kórust. Összességben nagyon megható volt. Ezt követte a vasárnapi családi ebéd, ami különleges volt, mert az egyik fiúnak szülinapja volt, szóval egy újabb mérhetetlenül súlyos zabálás következett, a végén aranyporral díszített tortával, tehát a hétvége záróakkordjaként ettünk egy kis aranyat is. :)
Rájöttem, hogy a nagyon szívélyes vendéglátás és a kúl város mellett mi az ami nagyon megfogott a hétvégében. Ennyi idő után távol az otthontól rendkívül jó volt egy meleg családi fészekbe belecsöppenni, még ha az nem is a sajátom.
Összességében a hétvége minden várakozásomat felülmúlta, újabb megerősítést nyert, hogy Franciaország csúcs, kicsit el is gondolkoztam rajta, hogy végülis miért nem az HEC Paris volt az első a preferencialistámon, mert sokáig örlődtem a kettő között. Már nem emlékszem, mi volt a végső indok, és bár nem bántam meg a Bocconit, mindenesetre Franciaországot felveszem a listára, mint későbbi hosszabb úticél vagy életcél.
