Szombaton a több órás agónia után végre összeállt az útipoggyász, és hajnalban elindultunk Olaszországba. A terv az volt, hogy útba ejtjük Velencét és a Garda-tónál alszunk, majd kvázi kidobnak Milánóban.

"A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal." (Szerb Antal, Utas és holdvilág)

Velence tényleg varázslatos, csodálatosak a színes kis házak, a kék víz és rajta a fekete gondolák. Általában nem szeretem azokat a helyeket, amiket ellepnek a turisták, de Velence valahogy más. Sokfelé jártam már, de itt éreztem először azt, amiről annyian meséltek már: egyszerűen megcsap a történelem, és baromi közhelyes, de tényleg mintha mesélni tudnának a falak. Sajnos az egy nap csak arra volt elég, hogy megnézzük a fő látványosságokat és csángáljunk a sikátorokban. Vaporettóra szálltunk, és irány a Szent Márk tér, a Dózse palota, a Sóhajok hídja és a többi jól ismert társa.

Miután kipipáltuk a képeslap helyszíneket, a család szusszant egy kicsit, és hódolhattam a kortárs művészet iránti szenvedélyemnek, és szétnéztem a Peggy Guggenheim Múzeumban. Főleg a populáris avantgárd festőkre épült a tárlat (Picasso, Miró, stb.), egy kis olasz kitekintéssel, és nagy meglepetésemre volt egy csomó Max Ernst kép, mert P.G.-nek ő volt a második férje. Hatalmas élmény volt élőben látni tőle az Antipápát, a sikátorok és a gondolák mellett ezt viszem magammal Velencéből. Összességében szuper hangulatban telt az út, a bátyámmal toltuk végig a bohóckodást, sajnos az egyik mókának az lett a vége, hogy beleesett a kedvenc napszemüvegem a kanálisba, na de sebaj. :)

Az estét illetve éjszakát pedig a Garda-tónál töltöttük, ami félúton van Velence és Milánó között. Sikerült egy nagyon helyes kis apartmant foglalni Sirmionéban, és este még körbejártunk a várost. A tó egyébként a burzsuj olaszok üdülőhelye, voltak azért tagok és árak, mindenesetre nagyon szép volt. A városközpont tulajdonképpen egy hatalmas várrom volt, ami teli volt hangulatos éttermekkel és fagyizókkal, természetesen ez utóbbit nem álltuk meg, éljen a jó öreg éjszakai zabálás. :) A várromot pedig oldalról a tó nyaldosta, amibe feltétlenül bele kellett sétálnom éjszaka, mert ugye méltatlan, hogy nem fürödtem a Garda-tóban, holott ott jártunk. V-kategória.

Reggel elindultunk Milánóba, sajnos kifogtunk egy dugót, de délután már ott voltunk a helyszínen. Az odajutás kicsit kalandos volt, mert a GPS egy kukoricamezőn keresztül vezető traktorútra navigált minket, valószínűleg az volt a legrövidebb út. A szüleim mondjuk kaptak egy kisebb sokkot, hogy milyen helyre visznek, de aztán beértünk a városba, és kellemes környéken van a kolesz. Az út során az olaszok egyébként abszolút hozták a sztereotípiákat, összevissza vezetnek és kissé udvariatlanok. Ami meglepett, hogy a városok és az autópálya sokkal koszosabb illetve gazosabb, mint itthon, mondjuk a parlagfüvet szerencsére irtják, vagy nem nő itt, mert elmúlt az allergiám.

A koleszről illetve az első élményekről hamarosan beszámolok, úgy előzetesen megjegyzem, hogy volt 1-2 kultúrsokk. :D